A büntetés! Ayame szomorú könnyei!

Kyorou és Shikaichi már korán reggel óta várakoztak, de Shikamaru szokásához híven, még mindig nem volt a megbeszélt helyen:

- Már megint késik? – kérdezte Shikaichi.

- Úgy látszik! Mi érjünk ide korán, de ő majd ideér délben! Ez így nem fair! – mondta dühösen Kyorou, de ahogy ezt kimondta Shikamaru és Ayame már közeledett feléjük.

Amint odaértek Kyorou egyből megemlítette a késést:

-Sensei! Már mióta itt várunk rád? Megint nem jöttél időben!

- Elnézést, csak Ayamet kértem el az anyukájától. – mondta Shikamaru.

„Biztos hogy elengedett anyu? Shikamaru-sensei furcsán viselkedik”– gondolta a lány, és visszaemlékezett arra a beszélgetésre, amikor tanára érte jött:

„- Szeretném, ha most a lánya velem jönne! Sajnos olyan dolog történt, ami miatt most büntetésbe vannak! – mondta Shikamaru Ayame anyukájának, Kurenainak.

- De Shikamaru-sensei, én nem is voltam benne! – mondta Ayame kétségbeesve.

- Te is a csapatba tartozol! Velem kell jönnöd! – Shikamaru kezdte elveszíteni a türelmét.

- Igaza van, miért kevernéd ebbe bele? – kérdezte Kurenai, de Shikamaru válasz helyett csak megfogta Ayame kezét, és kisétált vele az ajtón.

- Shikamaru! – kiáltotta a nő, de már nem hallotta meg…”

- Nos, ha mindannyian itt vagytok, elmondanám a küldetés célját. – folytatta tanáruk.

- Muszáj most küldetésre mennünk? – kérdezte Kyorou.

- Hogy akarsz így a legjobb lenni? – vágott vissza Shikaichi.

- Folytathatom? – szólt közbe Shikamaru kissé türelmetlenül. – A feladat az lenne, hogy az egyik megbízónak elveszett a macskája, és nekünk kell őt megkeresni. A szemtanuk szerint valahol itt a közeli erdőben lehet, de ennél többet nem tudunk. – mondta, majd kiosztott mindenkinek egy mikrofont. - A terv az, hogy szétválunk, és a mikrofonok segítségével mindenki jelentést tesz a helyzetről. Értettétek?

- Igen! – mondta mindenki kórusban, és elindultak a falu különböző pontjai felé.

Pár perc múlva már mindannyian az erdő sűrűjében keresték az elveszett macskát. Shikamaru Kyorout kérdezte meg először a helyzetről:

- Jelentést kérek! Megtaláltad a célszemélyt? – mondta Shikamaru a mikrofonba.

- Még nem, de rajta vagyok! – válaszolt Kyorou, majd megkérdezte a másik két csapattársát is. Shikaichinél mindent rendben talált, de Ayame sajnos nem válaszolt neki.

- Ayame, Ayame! Válaszolj! – kiabálta, de válasz újból nem érkezett.

Eközben a lány egy kis tisztáson ült, és szomorúan nézett a tó tükrébe. Mikrofonját a fűben hagyta, amiben még mindig hallani lehetett, ahogy Kyorou őt keresi, de nem foglalkozott vele.

„Miért pont én…miért nekem van ilyen sorsom? Mindenki boldog…mindenkinek rendes családja van…csak én vagyok ilyen szerencsétlen…Shikamaru-sensei se kedvel már engem…miért…?” – gondolta, és lecsöpögő könnyei összezavarták tükörképét. „Igazságtalan volt velem, hogy erre a küldetésre küldött, mikor én nem is voltam benne Kyorouék csínytevésében.” – folytatta gondolatait, de ekkor mozgást vett észre az egyik bokorban, és a zsebéhez nyúlt, hogy elővegye fegyvereit, ám mikor észrevette, hogy ki az leeresztette a kezét.

- Te meg mit csinálsz itt? Miért nem válaszoltál nekem? – kérdezte mérgesen Kyorou, de mikor észrevette Ayame szomorú szemeit, rögtön elszállt minden haragja. – Valaki bántott Ayame? – kérdezte Kyorou kíváncsian, de a lány nem szólt semmit, továbbra is a kék vizet nézte.

- Tudod,… - folytatta Kyorou elgondolkodva - … nem csak veled volt ilyen kegyetlen a sors. Még egész kicsi voltam, amikor a szüleim meghaltak. – Ayame ezen a ponton döbbenten nézett – Békességben éltünk távol a Konohától egy kis faluban, de egy nap egy rablóbanda támadott ránk. A banditák mindent leromboltak, amit csak az útjukba került, s a szüleimet a szemem láttára ölték meg. Féltem, de megpróbáltam elmenekülni, ami végül nagyon nehezen, de sikerült. Leültem egy fához, és csak akkor döbbentem rá mi történt velem. Elvesztettem a szüleim, akiknél eddig biztonságot találtam. Hirtelen rám tört a sírás, és egyszerűen nem tudtam abbahagyni. Könnyiem lecsurogtak az arcomon, de nem törődtem vele, csak ki akartam magamból adni a fájdalmamat. Végül nem bírtam tovább, teljesen kimerültem a könnyektől és a félelemtől, és elnyomott az álom. Arra ébredtem, hogy valakik járkálnak a közelemben. Nem mertem kinyitni a szemem, pedig hallottam, ahogy a lépteik egyre erősödnek, végül valószínűleg megálltak előttem. Félve kinyitottam a szemem, és láttam, hogy három maszkos ember az. Az ANBU osztag volt. Egyikük odasétált hozzám, és fölemelt, majd a hátára vett. Legszívesebben ordibáltam volna, hogy nem akarok velük menni, de már túl fáradt voltam hozzá, így hagytam magam. Újra behunytam a szemem, és elaludtam. Másnap reggel egy ágyban ébredtem. Körülnéztem. Az egész helység egy korteremre emlékeztetett. Később kiderült, hogy a konohai korházban vagyok. Hetek teltek el mire felépültem, és közben elárulták azt is, hogy én voltam az egyetlen, aki túlélte a támadást. Ez újból csalódottá tett, de hamarosan beírattak az Akadémiára. Itt ismertem meg Shikaichit is, akivel egyből nagyon jó barátok lettünk. Végül egyre több embert ismertem meg Konohába, akik fontosak lettek számomra…Ayame te is ilyen ember vagy nekem… Ezért kérlek, hogy ne törődj bele a sorsodba. A sírással nem oldasz meg semmit!

Ayame még mindig döbbenten nézett. Teljesen meglepődött Kyorou utolsó mondatain. Darabig még így állt, majd végiggondolta magában a lány szavait, és elmosolyodott.

- Köszönöm! – mondta Kyorounak.

- Igazán nincs mit! – mosolyodott el a társa is.

Ekkor hirtelen újra léptek zajait lehetett hallani, és Shikaichi és Shikamaru tűnt fel a bokrok közül.

- Végre, hogy megvagytok! Már órák óta titeket keresünk! – mondta Shikaichi, akinek a kezében már ott volt a keresett macska. – Mivel most már mindenki megvan, mehetünk is vissza jelentést tenni. – folytatta, de ekkor elhallgatott. Shikamaru Ayaméra nézett, aki zavartan sütötte le a szemét.

- Sajnálom a történteket! – szólalt meg komoran tanára. – Rájöttem igaza volt anyukádnak!

- Shikamaru-sensei! – motyogta Ayame. – Shikamaru-sensei! – ismételte hangosabban, és könnyeit hullatva odaszalad hozzá, majd átölelte. – Annyira örülök, hogy nem haragszol rám! – szipogta. Shikamaru először meglepődött a lány reakciójától, de utána vigasztalásul megsimogatta a fejét. – Nincs semmi baj! – mondta neki.

 „Ayame most is sír…de most örömében…és ennél az érzésnél nincs szebb” – gondolta boldogan Kyorou.

- Shikamaru nem úgy viselkedik, mint Ayame pótapukája? – kérdezte Shikaichi a lánytól.

- Igen, hiszen Ayamének pont erre van szüksége. – mondta Kyorou mosolyogva.

Végül mindannyian visszatértek a faluba, és boldogan adták át a macskát a gazdájának. A nap végére már senkise úgy gondolt erre a küldetésre, mint egy büntetésre.

A következő rész tartalmából: Hamarosan itt a Chuunin vizsga, és Shikaichi még semmit se edzett? Itt az ideje, hogy ő is fejlődjön egy kicsit.

Legközelebb: Tréning a javából! Shikaichi, a feltörekvő genin!

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2009.11.08. 18:22 Shikaichi-chan Hello! Köszi, hogy elolvastad :))) Shuriken = dobocsillag, Kunai =dobótör :) Igen, az meg lehet, hogy nem jól ragozom őket. Esetleg majd átnézem, és átírkálom ahol rosszul írtam :) Úgylátszik ez a hiba nállam is megvan, mint a legtöbb fanficben... Valahogy erre is megpróbálok majd figyelni, de mivel én nem érzem, hogy hol van a hiba, így viszont nehéz lesz... És örülök, hogy tetszik :) Remélem a folytatás is ugyanígy bejön majd!

2009.11.07. 18:39 Rumiko Egyenlőre csak eddig jutottam. A történet jó, rég óta nem olvastam fan ficcet - a saját fejből előszedettek meg teljesen mások - a japán-magyar írásra figyelj. A dobócsillag és a dobótőr japán megnevezése számomra hát... nem vagyok jártas Narutóban, szóval nem tudom, hogy melyik, melyik, de ki lehet találni. Néha elveszek a történetben, hogy mikor ki mondja a szöveget, és kinek. Ettől függetlenül tetszik, és holnap folytatom is az olvasását :D